A múltkori, letisztult egyhengeres ideálja, a Yamaha SRX mellé egy még mindig szintén könnyűnek számító de annál erőteljesebb konstrukció a V2 egyik alaptípusát állítjuk példának: a Suzuki SV 650-et.

Az egyhengeres 4 üteműeket sokan nem szeretik. Miért is? Mert lassan reagál, mert alig van olyan fordulat, ahol rendesen húz, bömböl, krákog stb., stb. Tény a tény, 150 km/óra felett ezeknek a motoroknak, akármekkorák is, már csak szenvedés az élet. És ennél a pontnál talán érdemes kicsit visszagondolni:

A kicsi egyhengeres gyenge, a nagyok meg már bőven túlmennek a benzinmotor ideális (kb. 300-400 köbcentis) lökettérfogatán, és teljesítményük sem növelhető a köbcentivel azonos arányban.

Mikor is mentem utoljára 150-et?... - Hát igen, legtöbbünk talán a ’90-es években, amikor még kevésbé voltak bekamerázva az akkor még ingyenes autópályák, és a rendőrségi bírságok sem százezrekre rúgtak. Akkor meg minek?

A magyarázat, amivel a ma az akár 150 lóerős gépeket is el lehet adni: jobban gyorsul, könnyebb előzni. És ez igaz is, körülbelül 70-80 lóerőig, épp ahol a Suzuki SV 650 elhelyezkedik.

A fejidomos változatok megvédik a sofőrt a nagy elázástól.

A városban további előnyei még, hogy a V2 konstrukció vékony motort eredményez, jobban el lehet vele férni a sávok közt, mint a 4 hengeres masinákkal, és a kellő lóerőt még mindig széles fordulatszám-tartományban szállítja a blokk.

Hátrányai között a motor viszonylagos bonyolultsága szerepel. Kétszer annyi henger, kétszer annyi forgó, kopó alkatrész, mint az egyhengereseknél, és még mindig kb. másfélszer annyi, mint a soros kéthengereseknél, ugyanis a vezérlést mindkét hengerfejhez külön-külön kell feljuttatni.