Télre soros négyest, túraburkolattal!

Eddigi bejegyzéseimben azt fejtegettem, hogy miért a könnyű, egyszerű konstrukciójú motorok a legalkalmasabbak a városi közlekedésre. Most mégis azt kell mondjam, vannak olyan 4 hengeres gépek, amik a városi mindennapokban is megállják a helyüket.

A dupla lámpás "lufi GSX" a 2000-es évek elejének egyik legnépszerűbb típusa, nyugati szomszédainknak köszönhetően ma is sok szaladgál belőlük Magyarországon és már nem is olyan drágák.

 A Suzuki GSX-F vaskos testével és 300 kiló közeli, vagy még azt is meghaladó súlyával visszataszítóan otrombának tűnik a sávok közötti előrejutásért vívott folyamatos harcban. De gyerekek! Egyszer eljön ugyebár a fagyos november is, és akkor már mindjárt jobban esik egy teljesen beburkolt, esőtől-hótól (menet közben legalábbis) védett hidegvérűvel végigvágtatni a városon. Nem is beszélve a nagy 4 hengeresek által nyújtott menetbiztonságról. Mínuszfokokban az ember legkevésbé szereti nézegetni, hogy melyik henger nem gyújt, hol ázott át egy tömítés. A 4 hengeresnél, ha ne adj isten leáll egy henger, legfeljebb kicsit feljebb tekered út közben az alapjáratot, és a maradék 3 hengerrel – még ha egy kicsit lassabban is -, de szépen hazapöfögsz a jó fűtött lakásba.

Robogóra fagyott pizzafutárok közt haladva, télen erős bástyának tűnik egy 600-as vagy 750-es túramotor, különösen fűthető kormánymarkolattal, amivel egy ekkora gép generátora már könnyedén megbirkózik.

Az XJ-ket évtizedek óta gyártja a Yamaha többé-kevésbé azonos műszaki tartalommal. A '90-es évek elejének nagy slágere volt a képen látható Diversion. A valamivel későbbi évjáratokból még ma is gyakran kaphatók jó állapotú használt példányok,

A Yamaha XJ 400, 600, 900-asok is híresen megbízható, egyszerű túragépek, a léghűtés miatt azonban kevésbé terhelhetők, és nincs teljesen burkolt változat. Nagy előnyük azonban a 4 hengeresek közötti olcsó ár és a kiegyenlített motor. A Yamahánál talán a Fazer lehetne a GSX-F versenytársa, de teljes idom még itt sincs. Az FJR lenne az igazi, burkolt túragép, de az ára (igaz a motor mérete is) épp a duplája Suzukiknak.

A Honda CB 600 és 1000 F-eknél ugyanaz a baj, mint a Fazereknél, hogy ritka még az is, amikor egy nagyobb orridommal szerelik, inkább a naked-, mint a túragépek kategóriájába számít. Cserébe viszont ott mögötte a legendás Honda-megbízhatóság, amellyel más japán gyártó nem veheti fel a versenyt.

A kis ZZR-ek mára  kihaltak. Fontos, hogy az akkoriban sportosnak számító külső mellett meglehetősen erős motorokkal szerelték őket, illetve hogy a sportosság mellett még a hátsó ülés is kényelmes méretű tudott maradni.

A Kawasaki hagyományosan egy valamivel sportosabb gépet, a ZZR-t indítaná a kategóriában, de ennek és a többi négyhengeres gépének is a kisebb változatai kihaltak mára, talán a Z 750-est érdemes még a Honda CB-vel összehasonlítani, de ez is burkolatlan változat.